2011. július 31., vasárnap

Magnus Carlsen

Magnus Øen Carlsen (Norvégia, Tønsberg, 1990.    november 30. –) norvég sakkozó, nagymester, akit a sakk legtöbbet ígérő fiatal tehetségei közt tartanak számon.
.


Magnus Carlsen 1990. november 30-án született Lommedalenben, Oslo külvárosában. Meglepően későn, csak 8 éves korában tanult meg sakkozni, a 2001-es áprilisi Élő-listán találkozunk először a nevével, 2064 ponttal iratkozott fel. A korcsoportos bajnokságokon változó sikerrel szerepelt, legjobb eredményeként 2002-ben Krétán, a 12 éven aluliak világbajnokságán ezüstérmes volt az orosz Jan Nepomniacsij mögött. Szorgalmasan tanult edzőjétől és példaképétől, Simon Agdesteintől. „Legalább 2700 Élő-pontos nagymester lesz tanítványom, de remélem, hogy egyszer a világbajnoki címért is megküzdhet” - nyilatkozta a sokszoros norvég bajnok, az egykori válogatott labdarúgó, aki a foci szeretetére is megtanította tanítványát. Magnust sikere után egyre több versenyre hívták meg. Káprázatos memóriája, remek kombinációi, élvezetes játéka, szerény magatartása, örökké mosolygós arca miatt rendkívül népszerű lett a versenyszervezők és rendezők körében. Reykjavíkban nagyszabású rapidversenyen az első fordulóban teljesült nagy álma, megmérkőzhetett a „királlyal”, Garri Kaszparovval. Az első partit elremizte, a másodikban kikapott Garritól, de nagyon mérges volt magára az elkövetett látványos hiba miatt. Kaszparov nagy elismeréssel szólt játékáról, a legnagyobb tehetségnek nevezte. Nem kellett sokat várni Carlsen második nagymesteri normájára, Dubaiban az azeri Sahrijar Mamedjarov mögött lett holtversenyben második, majd a Sigeman and Co torna harmadik helye után már a sakkvilág legfiatalabb nagymestereként köszönthették. Káprázatos eredményeit a FIDE elnöke, Kirszan Iljumdzsinov szabadkártyával jutalmazta, Magnus indulhatott a Tripoliban megrendezett kieséses rendszerű világbajnokságon, de a sorsolás nem volt kegyes hozzá, az örmény Levon Aronjannal mérkőzött meg az első körben. A jóval esélyesebb Aronjan azonban csak a rájátszásban múlta felül Magnust. A 2004. július 1-től érvényes ranglistán már 2567 ponttal jeleskedett. A sűrű versenyprogram közepette azért be-becsúsztak gyengébb eredmények is, de töretlenül küzdött, harcolt, hibáin tanulva lépegetett előre. Egyre erősebb tornákra kapott meghívást, állta a sarat, szélesítette a megnyitási repertoárját, javította a technikáját. Carlsen akkor tett szert nemzetközi hírnévre, amikor 2004 januárjában, 13 éves korában győzött a nagyon rangos Corus sakktorna „C” csoportjában Wijk aan Zeeben.Két évvel később ugyanott megnyerte az eggyel erősebb „B” kategóriás versenyt, ismét két évre rá, 2008. január 23-án pedig már a világ legerősebb sakkozóival felálló „A” csoportban állt az élen 10 forduló után, 3 fordulóval a torna vége előtt. A tornát addigi legjobb FIDE Élő-pontszámával, 2765 ponttal kezdte, amely a legmagasabb pontszám Norvégiában és a világon az ifi játékosok közt, a teljes férfi világranglistát tekintve pedig az ötödik. Carlsen 13 év, négy hónap és 27 napos korában lett nagymester, ezzel a harmadik helyet foglalva el a sakkcsodagyerekek közt Szergej Karjakin és Parimardzsan Negi után. A 2008 májusában Miskolcon tartott rapid páros mérkőzésen Lékó Pétert is legyőzte.
2013 novemberében a FIDE-világranglistáját vezeti 2872 élő pontszámmal.
Carlsen 6.5-3.5 pontos győzelmével ért véget a 2013-as évi Sakk Világbajnokság. A sakkvilág új bajnokot ünnepelhet.
 .
Carlsen_Anannd-02.jpg

Csennajban a 22 éves norvég világranglista-vezető Magnus Carlsen 6,5 – 3,5 arányú győzelmével ért véget az indiai világbajnokkal, Viswanathan Ananddal vívott párharca. A 12 játszmásra tervezett döntő tízedik partijában érdekes csatát láttunk. Magnus Carlsen játszott világossal, 65 lépés után egyeztek meg döntetlenben, ami a kihívó végső győzelmét jelentette. A világbajnoki döntők történelmében harmadszor fordult elő, hogy a címvédő játszmát sem nyerve vesztette el címét.
Viswanathan Anand a sajtótájékoztatón elismerte, hogy Magnus Carlsen uralta a meccset, megérdemelt győzelmet aratott. Az indiai exvilágbajnok rövid pihenőt tart a világbajnoki döntő után, majd gondosan elemzi a játszmákat. Sajnálatát fejezte ki, hogy a meccs menete nem felelt meg az óriási elvárásnak. Az ötödik parti döntően befolyásolta a döntő kimenetelét.
Magnus Carlsen örömét fejezte ki, hogy a sakktörténelem egyik legnagyobb bajnokával játszhatott a világbajnoki címért. Reményét fejezte ki, hogy Vishy Anand sikerrel szerepel a jövő évi világbajnok-jelölti versenyen. Köszönetet mondott a világbajnoki döntő nagyszerű megszervezéséért. Zavarban volt arra a kérdésre, hogy miként ünnepelnek majd. Szülei és testvérei is a helyszínen drukkoltak sikeréért. Az északi sportok hazája a sakkozás 16. világbajnokát ünnepelheti!
A norvég főváros, Oslo közelében él, a Baerum községi Lommedalenben.