2011. augusztus 3., szerda

Löwenthal János Jakab

Löwenthal János Jakab (Pest, 1810. július 15. – Hastings, 1876. július 20.) magyar sakkozó, korának egyik legjobbja. Sakkíró, feladványszerző.

A Chessmetrics historikus pontszámításai szerint 1858 októbere és 1859 áprilisa között a világ második legerősebb játékosa volt (Paul Morphy mögött).
Zsidó kereskedő család gyermeke volt, de felnőtt korában az ugyancsak sakkozó W. G. Ward rábeszélésére a katolikus hitre tért. Saját emlékei szerint egy pesti kávéházban jött meg a kedve a sakkhoz, ahol tömeg gyűlt az ott sakkozó, ekkor már híres játékos, Szén József köré. 1846-ban érte el első jelentős sakksikerét, amikor Bécsben egy páros mérkőzésen diadalmaskodott Carl Hamppe ellen, öt játszmát nyerve és csak négyet veszítve. Szén Józseffel és Grimm Vincével együtt alapították a Pesti Sakk-kört, amely két levelező játszmában 1842 és 1846 közt legyőzte a Párizsi Sakk Kört (Le Cercle des Echecs). Ez hozta meg Löwenthal számára a hírnevet.

Játékereje már külföldön teljesedett ki, ahová 1849 után volt kénytelen menekülni, mert Kossuth Lajos kormányában hivatalt töltött be.

1849. december 29-én New Yorkba érkezett. Legyőzte Charles Stanley-t, akit ekkor az Egyesült Államok bajnokának tekintettek.

1850-ben találkozott New Orleansban az akkor 12 éves Paul Morphy-val. Löwenthal három partit játszott Morphy ellen és elveszítette mind a hármat. „A magaménál nagyobb erő gyűrt le” - írta egy későbbi összecsapásukat követően. New Orleansból azzal az elképzeléssel tért vissza Cincinnatibe, hogy telepes lesz a vadnyugaton, erről azonban barátai lebeszélték.
Morphy és Lowenthal, 1858
1851-ben Londonban Staunton meghívására részt vett az első nemzetközi sakkversenyen, ahol azonban Elija Williams ellen már az első fordulóban kiesett. 1852-ben váratlan vereséget szenvedett Daniel Harrwitztől. (Már 9-2-re vezetett a 11 nyert partiig menő mérkőzésen, aztán 10-11-re veszített.) 1857-ben a manchesteri sakktornán Adolf Anderssen előtt az első helyen végzett. 1858-ban, egy héttel Morphyval való újabb összecsapása és veresége után, Löwenthal Birminghamben nyert versenyt.

1858 után tíz éven át az angol sakkozók rangelsője. Legjobb öt évének átlag Élő-pontszáma a kalkulációk szerint 2510 volt. Jelentős a brit sakkélet szervezőjeként is a tevékenysége. 1856-ban ő volt a St. George Chess Club titkára. 1861-ben ő alapította a St. James Chess Clubot.
1866-ban Löwenthal készítette le a világ első sakkdemonstrációs tábláját.

Johann Jacob Loewenthal vs Paul Morphy 
London 1859
1.e4, e5 2.Hf3, Hc6 3.Fb5, a6 4.Fa4, Hf6 5.O-O, b5 6.Fb3, Bc5 7.c3,
d6 8.,e:d4 9.c:d4, Fb6 10.Fg5, Fb7 11.Hc3, He7 12.Be1,h6 13.Fh4,
g5 14.Fg3, Kf8 15.Vd3, c5 16.e5, d:e5 17.F:e5, Kg7 18.He4, F:e4
19.V:e4, Hg6 20.Vb7, Ba7 21. Vc6, c4 22.Fc2, Fc7 23.Bad1, Ve7
24.F:g6, K:g6 25.d5 F:e5, 26.H:e5+, Kg7 
27. Hg6, Vd8 28.H:h8, K:h8 29.d6, Kg7 30.a4, Bd7 31.a:b5, a:b5
32.V:b5, B:d6 33. B:d6, V:d6 34.V:c4, h5 35.h3, Hd7 36.Be3, He5
37.B:e5, V:e5 38.Vc3 {...} 1-0


Forrás:  hu.wikipedia.org    www.chessgames.com