A Francia védelem elnevezését a XIX század francia sakkozóiról kapta, akik sikeres játszmáikkal a 64-es mezőn, népszerűvé tették, ezt az alaplépéseiben már régebbről ismert megnyitást. Az 1834-ben táviratban játszott London-Párizs sakkjátszmában, a párizsi sakkmesterek sötét bábokkal játszva alkalmazták a francia védelmet, és sikeresen megnyerték a játszmát, amely még inkább indokolja mai elnevezését. Először Carl Friedrich Andreyevich von Jaenisch finn-orosz sakkozó elemezte és tanulmányozta a francia védelmet, melynek eredményei 1842-ben meg is jelentek. Ezek után a sakk legjobbjai a francia védelem köré csoportosultak, így a kedvenc "védekező fegyverévé" vált Steinitznek, Botvinniknak, Petroszjánnak, Tarraschnak, Rubinsteinnek, Morozevichnek, Nimzovichnak, Portischnak és még sok ismert sakkmesternek.
A félig nyílt megnyitások közé tartozó Francia-védelem némi mozgáskorlátozás fejében, rugalmasságot és szilárdságot ad cserébe. A következő alaplépésekkel kezdődik:
1. e4, e6
Világos kezdő lépésével uralni akarja a centrumot. Sötét ügyesen előkészíti saját centrum támadását, és a következő lépésben leggyakrabban a d5-ös mezőt választja. Így támadja világos e4 mezejét. Hátránya a gyalogok mögé ragadt c8 futó, ami kissé leszűkíti sötét lépéseinek lehetőségét a játék elején. A világos a királyszárnyi, míg sötét a vezérszárnyi támadást részesíti legtöbbször előnyben.
A francia védelem fő változatai:
I. Winaver változat Szymon Winawer (1838–1920 ) nevéhez fűződik.
I. Winaver változat Szymon Winawer (1838–1920 ) nevéhez fűződik.
1. e4, e6
2. d4, d5 3. Hc3, Fb4
A sötét kísérlete a világos vezérszárnyának megtörésére. Ez gyakran kiegyensúlyozatlan pozíciót és a sötét hosszú sáncát eredményezi.
2. d4, d5 3. Hc3, Fb4
A sötét kísérlete a világos vezérszárnyának megtörésére. Ez gyakran kiegyensúlyozatlan pozíciót és a sötét hosszú sáncát eredményezi.
II. Tarrash változat
1. e4, e6
2. d4, d5 3. Hd2
Világos elkerüli, hogy a vezérhuszár kötésbe kerüljön. Hátránya, hogy elállja a vezér és a c futó útját. Így lassíthatja a fejődésben.
2. d4, d5 3. Hd2
III. A "betolós francia"
1. e4, e6
2. d4, d5 3. e5, c5
Ezzel az egyszerű fejlődéssel világos nyomást gyakorolhat a sötét királyszárnyra, míg a sötét abban bízik, hogy aláaknázhatja ellenfele d4-es gyalogláncát és f6-nál ellentámadhat, valamint előkészíti a Hc6 lépést. Lássuk a folytatást:
4. c3 4. Hf3 lépésre következik 4. ..., c:d4 5. Fd3 vagy 4. Vg4, c:d4 5. Hf3
4. ..., Hc6 5. Hf3 5. f4 lépésre következik 5. ..., c:d4 6. c:d4, Vb6 7. Hf3, Hh6
5. ..., Vb6 6. Fe2 6. Fd3 lépésre természetesen nem szabad 6. ..., c:d4 7. c:d4, H:d4 ? 8. H:d4, V:d4 9. Fb5+ mert elvesz a vezér, helyette inkább 6. ..., c:d4 7. c:d4, Fd7

6. ..., c:d4 7. c:d4, He7 8. Ha3, Hf5
9. Hc2, Fd7 10. 0-0 , Fe7 11. a3, a5
1. e4, e6
2. d4, d5 3. e:d5, e:d5
Lehetséges folytatása 4. Fd3, Hc6 5. He2, Fd6 6. Hbc3, Hge7 7. o-o, o-o . Azok a játékosok, aki le akarják egyszerűsíteni a Francia védelem okozta bonyolult és zárt megnyitást a játék elején gyakran használják ezt a változatot. De ez a leegyszerűsítés következtében, egyik fél sem szerez előnyt, sőt előfordulhat, hogy a lépések szimmetrikusak lesznek.
2. d4, d5

V. A francia védelem klasszikus változata
1. e4, e6 2. d4, d5
3.Hc3, Hf6 4.Fg5, Fe7
Sötét 4. ..., Fb4 lépésére következik 5. e5, h6 6. e:f6, h:g5 7. f:g7, Bg8 8. h4, g:h4 9. Vh5, Vf6 és még mindig egyenlő az állás.
5. e5, Hfd7 5. ..., He4 lépésre következik 6. H:e4, F:g5 (6. ..., d:e4 7. F:e7, V:e7 8. Ve2 ) 7. H:g5, V:g5 8. g3, c5 9. c3, Hc6 10. f4, Ve7 11. Hf3
6. F:e7, V:e7 7. f4, 0-0 8. Hf3, c5 9. d:c5
Világos 9. Hb5 lépésére következik 9. ..., a6 10. Hd6, f6
9. ..., H:c5 10. Fd3, f5 11. e:f6, V:f6 12. g3, Hc6 13. 0-0
A Sakkmegnyitások enciklopédiájában a C00-tól a C19-ig van besorolva.
- C00 - 1.e4, e6 2.d4 Francia védelem alaplépései
- C01 - 2.d4, d5 3.e:d5 Francia csereváltozat, Kingston-védelem
- C02 - 3.e5 előretörő változat
- C03 - 3.Hd2, Fe7 Tarrasch-változat, C03–C09 a Tarrasch-változat
- C04 - 3.Hd2, Hc6 Tarrasch, Guimard fő folytatás
- C05 - 3.Hd2 Hf6 Tarrasch, zárt változat
- C06 - 3.Hd2, Hf6 4.e5, Hfd7 5.Fd3 Tarrasch, zárt változat, fő folytatás
- C07 - 3.Hd2, c5 4.e:d5, V:d5 Tarrasch, nyílt változata
- C08 - 3.Hd2, c5 4.e:d5, e:d5 Tarrasch, nyílt
- C09 - 3.Hd2, c5 4.e:d5, e:d5 5.Hgf3, Hc6 Tarrasch, nyílt változat, fő folytatás
- C10 - 3.Hc3, d:e4 Paulsen-változat és Rubinstein-változat
- C11 - 3.Hc3, Hf6 4.e5; Steinitz-változatával C11–C14 klasszikus változata a francia védelemnek
- C12 - 3.Hc3, Hf6 4.Fg5, 4.Fb4 MacCutcheon-változat
- C13 - 3.Hc3, Hf6 4.Fg5, d:e4 Burn-változat klasszikus változat
- C14 - 3.Hc3, Hf6 4.Fg5, Fe7 klasszikus változat
- C15 - 3.Hc3, Fb4 C15–C19 Winawer -Nimzovich változat
- C16 - 3.Hc3, Fb4 4.e5 Winawer, előretörő változat
- C17 - 3.Hc3, Fb4 4.e5, c5 Winawer, előretörő változat
- C18 - 3.Hc3, Fb4 4.e5, c5 5.a3,Fa5 Winawer, előretörő változat Armenian változatával
- C19 - 3.Hc3, Fb4 4 e5, c5 5.a3, F:c3+, 6.b:c3, He7 7.Hf3 és 7.a4 Winawer, előretörő változata .
Befejezésül nézzük meg a francia védelem egyik névadó mérkőzését, London város és a Párizsi Sakk klub 1836-os játszmáját:
Forrás: Dimitrije Bjelica: Sahovska citanka , Sarajevo1976 sr./en./hu.wikipedia.org www.chessgames.com