2011. november 20., vasárnap

Nimzoindiai védelem

Aaron Nimzowitsch (1886-1935) lett születésű dán sakkozó, a sakktörténelem egyik kiemelkedő személyisége, nagymester, szakíró, a hipermodernizmus nagy alakja. 
Nemcsak mint kiemelkedő nagymester, és mint világbajnok-jelölt vált világhírűvé, hanem mint a sakkelmélet egyik jelentős fejlesztője és szakíró. Első jelentős győzelme után (1906, München), rendszeresen érte el sikereit a különböző nemzetközi versenyeken.
Tizenöt alkalommal győzött, legyőzve a kor legkiemelkedőbb nagymestereit is, például 1929-ben Karlsbadban, majd pedig  megnyerte az 1914-es Összorosz Bajnokságot Szentpétervárott.
Világbajnok-jelölt lett, de nem küzdhetett meg a címért, mert nem tudta előteremteni a nevezési díjat. A sakktörténet egyik újítója volt. Több megnyitás, illetve megnyitási verzió fűződik a nevéhez. 
A Nimzoindiai védelem is az ő alkotása, az indiai védelmeket egy új megnyitással gazdagította, amely a Sakkmegnyitások Enciklopédiájában az E20 és E59 közti besorolást kapta.
A következő lépésekkel kezdődik:
1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4

A gyakorlatba a 1.c4, e6 2.Hc3, Hf6 3.d4, Fb4 lépéssorozat formájában is megjelenik, amely nem más, mint a lépéssorrend megcserélése, de a harmadik lépés után ugyanazt az állást eredményezi a 64-es mezőn.
Rubinstein rendszer  Akiba Rubinstein nagymester rendszere a Nimzoindiai védelemben, amely világos egyszerű támadási stratégiája:
4. e3

Portisch Lajos és Svetozar Gligoric nagymesterek kedvenc elméleti és gyakorlati változata, amelyben világos stratégiájára sötét 4...,0-0 vagy 4...,c5 illetve 4...,b6  lépéssel válaszol.
4...,0-0 5. a3  Botvinnik változata, amelyre válaszul, sötét futójával csendesen visszavonul e7-re, vagy üti c3-at, amely már a  Sämisch változat.
4...., Hc6 lépés viszont a Taimanov változat  Mark Taimanov orosz nagymester folytatása.
Lássuk a folytatások további változatait:
1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4 
4.e3, 0-0 
5.Fd3, d5 
6.Hf3, c5 
7.0-0

7..., d:c4 8.F:c4, Hbd7 Parma-változata


Bruno Parma szlovén nagymester változata, melyet Gligoric rendszernek és Bronstein változatnak is hívnak, mivel mindketten szívesen kezdték játszmáikat a Nimzoindiai védelem e változatával.
7..., d:c4 8.F:c4, c:d4 9.e:d4, b6    Karpov-változata 


Anatolij Karpov változata, amely a folytatásban 10.Fg5, Fb7  lépések után világos 11.He5, 11.Be1, 11.Bc1 vagy 11.Ve2 lépések közül választhat.
7..., d:c4 8.F:c4, Hc6 9.a3, Fa5    Larsen-változata


Bent Larsen változata amelyben sötét c:d5 lépése után világos gyaloghátrányba kerül.
7..., Hc6 8.a3, F:c3 9.b:c3, d:c4 10.F:c4, Vc7  a  klasszikus folytatás 


A folytatásban világos 11.Fe2, 11.Fd3, 11.Fa2, 11.Fb2, 11.Fb5 vagy 11.h3, 11.a4, 11.Be1, 11.Vc2, esetleg 11.Ve2 lépések közül választhat. 
7..., Hc6 8.a3, F:c3 9.b:c3, Vc7   Khasin-változata 


Abram Khasin nemzetközi mester változata, amely 10.c:d5, e:d5 lépésekkel folytatódik. 
7..., Hbd7  Averbakh-változata


Yuri Averbakh és  Viacheslav Ragozin nagymesterek népszerűsítették játszmáikkal. Svetozar Gligoric nagymester a következő cselt találta ki a folytatásban  8.c:d5, e:d5 9.a3, Fa5 10.b4!, c:b4 11.Hb5!, melyet alkotójáról Gligoric-cselnek neveztek el.
Lássunk egy másik változatát a Nimzoindiai védelemnek:
1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4 
4.e3, 0-0  a kezdő lépések
5.Hge2   Reshevsky változata


Samuel Reshevsky nagymester változata, ahol  5. ..., d5 6.a3, Fe7 7.c:d5 lépések után sötét  7...,e:d5 és 7...,H:d5 lépések közül választhat a folytatásban.
5.Fd3, d5 6.He2     Modern változat 


6..., c5 folytatás után a klasszikus folytatás 7.c:d5, c:d4 8.e:d4, H:d5 9.0-0, Hc6 lépések következnek, majd 10.a3 vagy 10.Fc2 esetleg 11.Vd3 lépések közül választhat világos.
Vagy 5.Fd3, d5 6.c:d5, e:d5 7.He2  Carsten Hansen  Fide mester  változata, amely szintén érdekes folytatást ígér mindkét fél számára.
1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4 
4.e3, c5      Nimzowitsch c5-ös változata


5.Fd3, Hc6 6.Hf3, F:c3+ 7.b:c3, d6   Hübner változat Robert Hübner német nagymester újítása


Bobby Fischer és Boris Spassky, az 1972-ben játszott világbajnoki páros-mérkőzésen játszották a Nimzoindiai védelem Hübner változatát. A folytatásban 8.e4, e5 9.d5, He7, vagy 8.0-0, e5 9.Hd2, 0-0 lépések ígérik a  legjobb állást mindkét fél számára.
5. He2   Rubinstein változata


5..., c:d4 6.e:d4 lépésekkel folytatódik, amelyre sötét válasza  6..., d5 vagy 6...,0-0.
A 6..., d5 lépés után 7.c5  majd  7..., He4 8.Fd2, H:d2 9.V:d2, a5 10.a3, F:c3 11.H:c3, a4 lépések következnek.
6..., 0-0 lépés után viszont 7.a3, Fe7 következik, melyet Kaszparov 8.d5, e:d5 9.c:d5 lépésekkel folytatott.

1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4 
4.e3, b6     Nimzowitsch b6-os változata


Ez a változat jó lehetőséget nyújt sötétnek a fianchetto eredményeként, hogy futójával ellenőrzése alá vegye az e4 mezőt.  
A fianchetto a figurák fejlesztésének egy módja, védelmi alakzat a sakkban, amelynek során a huszár előtti gyalog egyet, vagy kettőt lép előre, az ugyanazon a szárnyon lévő futó pedig a gyalog helyére lép előre.
A fianchetto sok hipermodern megnyitás része, hiszen e megnyitástípus sajátossága, hogy kezdeményezője nem törekszik a sakktábla centrumának azonnali megszállására, ehelyett az ellenfél centrális állásainak aláásását és megsemmisítését tűzi ki célul.
A fianchettót használják az indiai védelmek is, amelyek pont arról kapták a nevüket, hogy a régi indiai sakkozásra jellemző volt a fianchetto használata.
A nyílt megnyitásokban általában nem tartják jónak a fianchetto használatát.
A felállásakor masszív védelmi állásnak látszó fianchetto előnye, hogy a futó a leghosszabb átlóra kerül, tehát sok mezőt ellenőrizhet, köztük a tábla központi mezőivel. De a fianchetto is támadható. Ha például az ellenfélnek sikerül lecserélnie a futót, a korábban által ellenőrzött, így meggyengült mezőkön keresztül veszélyes támadás indítható, különösen ha a fianchetto a királyszárnyat védte. Emiatt a fianchetto futóját általában nem szívesen cserélik le, különösen ha az ellenfél azonos színű futója a táblán marad.
A folytatásban több változat is lehetséges:
5.Hge2, Fa6  Fischer változat
5.Hge2, c5  Romanishin-Psakhis változat
5.Hge2, He4 Amerikai változat
5.Hge2, Fb7 5.Fd3, Fb7 6.Hf3, 0-0 7.0-0, d5 Klasszikus Fianchetto változat vagy Tal változat
5.Fd3, Fb7 6.Hf3, 0-0 7.0-0, c5  Keres változat
5.Fd3, Fb7 6.Hf3, He4 Holland változat 

A Klasszikus változat vagy Capablanca változata
1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4 
4. Vc2

4..., 0-0 5.a3, F:c3+ 6.V:c3, b6 7.Fg5  a klasszikus változata a folytatásnak. Alvis Vitolinš litván sakkmester érdekes cselt talált ki  6..., b5!? lépéssel.
4..., c5  
Sötét ebben a változatban felállíthatja sündisznó gyalogstruktúráját, 5.d:c5 után 5...,F:c5 vagy 5...,0-0 majd 6.a3, F:c5  vagy  5..., Ha6 vagy 5...,0-0 6.Hf3, Ha6 lépések után. 
Mi is az a sündisznó gyalogstruktúra ?
Sötét lecseréli c5-ön álló gyalogát világos d4-gyalogjára, majd gyalogokat helyez az a6, b6, d6 és e6 mezőkre. Ezek képezik a sündisznó tüskéit, amelyek mögé sötét felfejleszti erőit.
Tipikusan a futói b7-re és e7-re kerülnek, a huszárok d7-re és f6-ra, a vezér c7-re, a bástyák pedig c8-ra és e8-ra. A bástyák kerülhetnek c8-ra és d8-ra is, így a d8 bástya védheti a d6 gyalogot és későbbi d6-ra húzását, az f6-huszár pedig e8-ra húzható, ha a d6-gyalog további védelemre szorulna.
Bár sötét állása beszorított, a későbbiekben nagy energiák szabadulhatnak fel, ha b5-re vagy d5-re húzhatja gyalogait. E két gyaloglépés különösen hatékony lehet, mivel világos általában korábban c4-re és e4-re állított gyalogokat (Maróczy-kötés).
Ha egyszer a sündisznó-formáció felállt, világos reakciójától függően sötétnek számos útja van erői újrarendezéséhez.
A folytatásban  5.d:c5, 0-0 6.a3, F:c5 7.Hf3, Hc6 8.Fg5, Hd4 9.H:d4, F:d4 10.e3, Va5 11.e:d4, V:g5 lépések ígérik a legkedvezőbb folytatást mindkét fél számára.
4..., d5 amely Botvinnik nagymester kedvenc folytatása
5.d:c5 után 5..., V:d5 következik amelyet   Romanishin rendszernek neveztek el. A folytatásban 6.Hf3, Vf5 7.V:f5, e:f5 következik.
4..., Hc6  melyet Zürichi vagy  Milner-Barry változatnak neveztek el  Stuart Milner-Barry (1906-1995) britt sakkozóról, aki ezt az újítást vezette be a Nimzoindiai védelembe. 

Kaszparov változata  
1. d4, Hf6 
2. c4, e6 
3. Hc3, Fb4 
4. Hf3  

A folytatásban  4..., c5 5.g3, c:d4 6.H:d4, 0-0 7.Fg2, d5 8.c:d5, H:d5 a Nimzoindiai védelem eredeti folytatása, mivel a többi folytatás átváltást eredményez egy másik megnyitásba.

Egyéb változatok
1. d4, Hf6 2. c4, e6 3. Hc3, Fb4
4. f3   Gheorghiu változat melyet Fischer, Gligoric nagymesterről nevezett el. Shirov változatnak is hívják Alekszej Shirov nagymesterről.4...d5 5.a3, F:c3+ 6.b:c3, c5 7.c:d5, H:d5 folytatás már áttérést eredményez a Sämisch változatba. 
4. Fg5   a Leningrádi változat amely Borisz Szpasszkij kedvenc folytatása.4. ..., h6 5. Fh4, c5 6. d5, d6 7. e3, F:c3+ 8. b:c3, e5 folytatás után át lehet térni a Hübner változatba. 
4. a3  Sämisch változata, amely  Fritz Sämisch német nagymesterről kapta nevét. A folytatásban 4..., F:c3+ 5.b:c3 majd 5. ..., c5 vagy 5. ..., d5 lépés  következik.
4. g3  a Fianchetto változat amely leginkább 4...,c5 5.Hf3 lépésekkel folytatódik.
4. Vb3  Spielmann változata Rudolf Spielmann a romantikus sakkiskola sakkozójáról kapta nevét.
4. e4  Dilworth-csel Vernon Dilworthról kapta nevét, és a következő módon folytatódik: 4..., H:e4 5.Vg4,  H:c3 6.Fd2 .
4. Vd3 Mikenas változat Vladas Mikėnas litván nemzetközi mester és újságíró változata. 


Források:  en./hu.wikipedia.org   www.chessgames.com