2012. június 20., szerda

Végjáték tanulmányok - 7

Réti Richárd pár végjátékával ismerkedhetünk meg, melyek segítségével megérezhetjük a sakk igazi varázsát, azt a csodát, melyet csak a sakk nagymesterei tudnak igazán idevarázsolni nekünk a 32 figura segítségével, a 64-es mezőn. 
 "Réti matematikát hallgatott, de nem volt száraz matematikus, Bécs színeiben játszott, de nem volt bécsi, a régi Magyarországon született, de nem tudott magyarul, nagyon gyorsan beszélt, de megfontolva cselekedett, és a legjobb sakkozó lett, de nem harcolta ki a sakk-koronát. Ő, igenis egy kutató művész, aki inkább a dolgok „miértjével”, mint a dolgok lényegével foglalkozik..."
/ Tartakower / 
Zsenialitása a végjátékfeladványok területén is kifejezésre jutott. A leghíresebb műve 1921. december 4-én jelent meg az Ostrauer Morgenzeitung napilapban. Ez valószínűleg a legismertebb végjátékfeladvány, amit valaha szerkesztettek. A szerzemény alapgondolata a közismert senecai szólás tagadása: Aki két nyúl után fut, egyiket sem fogja meg. Tartakower úgy dicsérte ezt a művet, mint "a kör négyszögesítését".

Világos indul és döntetlent ér el
Első pillantásra ez lehetetlen, hisz a világos király nem tudja behozni a sötét gyalogot, és a sötét királynak nincs semmi gondja a világos gyaloggal.
Lássuk a megoldást:
1. Kg7!!, h4
Vagy 1. –, Kb6 2. Kf6, h4 3. Ke5, h3 4. Kd6, h2 5. c7 és döntetlen
2. Kf6, h3
2. ..., Kb6 3. Ke5, h3 4. c7 és döntetlen.
Ha most 3. Ke5? akkor 3. –, h2 és sötét nyer. 
3. Ke6 vagy 3. Ke7 és döntetlen.
3. ..., h2 után 4. c7 következik, majd mindkét gyalog célba ér.

v_012.gif

A következő Réti tanulmány 1928-ban, a Kölnische Volkszeitungban  jelent meg.
Világos indul és nyer
1. Ff5+, Kd8 2. Bd4+, Ke7 3. Be4+, Kd8 
Az e2-gyalog csak egy lépésre áll a vezérré történő átalakuláshoz, ezért a király sakkban tartása volt eddig az egyedüli megoldás.
Sikerült a bástyát az e-vonalra hozni, azonban most nem szabad ütni az e3-gyalogot, mert akkor patt.  
4. Fd7
Feláldozta a futárt, hogy kényelmesen levehesse a két sötét gyalogot és egyben feloldja a patt-helyzetet. De ha nem kell az áldozat, akkor... 
4. ..., e1V 5. Fb5 és világos megnyerte a játszmát, mert a 6. Be8 mattot, sötét már semmiképpen sem tudja kivédeni  1-0 .

v_013.gif

A Bohemia-ben, 1923-ban megjelent kis frappáns végjáték szintén a szerző zsenialitását tükrözi:
Világos indul és nyer
1. Bc3, b2 2. Fc1, b1V 3. Ba3 matt 1-0. És ehhez nincs mit hozzáfűzni, minden önmagáért beszél.

v_014.gif
 
Réti, aki 1924-ben, az akkor már tíz éve veretlen sakk királyt Capablancát az egyik tornán "padlóra szorította", Tartakowert, aki szintén a kor egyik legjobb sakkozója volt, a következő módon tréfálta meg 1910-ben, az egyik Bécsben játszott játszmájukban.

Réti - Tartakower, Bécs, 1910
1. e4, c6 2. d4, d5 3. Hc3, d:e4 4. H:e4, Hf6 5. Vd3, e5 6. d:e5, Va5+ 7. Fd2, V:e5 8. O-O-O, H:e4 9. Vd8+, K:d8 10. Fg5+, Kc7 11. Fd8 és matt 1-0.

v_011.gif


Felhasznált források: hu.wikipedia.org/wiki/Réti_Richárd
www.magyarsakkszerzok.com/reti_r.htm