Barcza Gedeon (Kisújszállás, 1911. augusztus 21. – Budapest, 1986. február 27.) tanár, sakkozó.
Szülei Barcza József latin-görög szakos gimnáziumi tanár és Sütő Anna házasságából egy leány, majd egy fiúgyermek született. A család 1916-ban költözött Debrecenbe, ahol az édesapja a református főgimnázium igazgatója lett. Barcza Gedeon valamennyi iskolai tanulmányát Debrecenben végezte. Az elemit a református kollégium elemi iskolájában, végig színjelesen. 1921 szeptemberében iratkozott be a református kollégium főgimnáziumába. 1921 végén vesztette el mindössze 50 évet megért édesapját. A gimnázium alsó osztályaiban eredményei közepesek voltak, a felső osztályokban azonban már szembetűnően javultak, érettségijét 1929-ben jeles minősítéssel tette le.
A gimnáziumi évek alatt érdeklődése a magyar irodalom felé irányult (szívesen és jól szavalt, az önképzőkörben is a vezetők közé tartozott). Ilyen irányú életpálya vonzotta is, a körülmények azonban úgy alakultak, hogy egyetemi tanulmányait Debrecenben a matematika-fizika szakon folytatta. Leckekönyvének tanúsága szerint szorgalmas volt, a vizsgái többségét jeles eredménnyel tette le. A matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet 1934-ben kapta meg. Az akkori viszonyok között álláshoz nem jutott, magántanítványokat vállalt, s egyúttal beiratkozott a jogi karra is, ahol néhány évet eredményesen elvégzett.
Az egyetemi évek alatt jó tanulmányi eredményei, olvasottsága, szónoki készsége, valamint a sakkban elért sikerei következtében is az egyetemi ifjúság körében népszerű lett, s annak vezetői közé emelkedett. Ez nem számított jó pontnak az egyetem vezetőségénél, mert az ottani ifjúsági mozgalom nem az ő elképzeléseik szerint formálódott. Kezdeményező szerepe volt a haladó szellemű irodalmi termékek (Új vetés, Debreceni káté) megjelentetése is. Mindezek együtt oda vezettek, hogy komoly figyelmeztetéssel záródó fegyelmi eljárás is indult ellene. Ez azonban különösebb következményekkel nem járt, tanulmányait folytathatta és befejezhette.
1936 őszén költözött Budapestre. A müncheni sakkolimpián elért eredménye is hozzásegítette ahhoz, hogy az Egressy úti polgári fiúiskolában állást kaphasson. Néhány évig volt itt előbb helyettes, majd óraadó, 1940-től pedig már rendes tanár, majd 1943-ban helyettes igazgató. Ez időre (1941) esik házasságkötése a budapesti származású Bányay Erzsébettel, aki szintén pedagógus. Gyermekeik közül az első kettő, két fiú (Csanád 1942. és Szabolcs 1944.) a háború alatt, nehéz és veszélyekkel is teli időkben született.
1945-ben igazgatói rangot kapott, s egyúttal áthelyezték a fővárosi tanács oktatási osztályára, ahol előbb gazdasági előadói, majd főelőadói munkakörben dolgozott; 1950-ben csoportvezető lett. Noémi (1947.) és Gyöngyi (1949.) már a béke idején született. A négy gyermek közül három családos, összesen tizenegy gyermekük van.
Az 1951-es év fontos fordulatot jelentett életében. Állást, sőt hivatást is változtatott, 1951. február 15-étől kezdve újságíró lett, a Sportlap- és Könyvkiadó Vállalat kötelékében, előbb rövid ideig a Népsport, majd nemsokára a Magyar Sakkélet szerkesztőségében, ahol 1972-es nyugalomba vonulásáig együtt formálta alakította Magyarország legjelentősebb sakkszervező folyóiratát Szabó Lászlóval és Bán Jenővel. 1972. március 1-jén vonult nyugalomba, utána már csak az irodalmi munkássága kötötte le.
Nyolc ízben nyerte meg a magyar sakkbajnokságot (1942, 1943, 1947, 1950, 1951, 1955, 1957, és 1958) és hét sakkolimpián képviselte Magyarországot (1952, 1954, 1956,1958, 1960, 1962, és 1968). 1954-ben lett nagymester.
Mint sakkoktató (1952-től mesteredző) nemcsak mindenkori egyesületében, de más körökben is működött. A leghosszabb ideig a Tipográfia egyesületben edzősködött Bán Jenővel. Országos hírű előadásaira zsúfolásig megteltek az előadótermek és a magyar rádióban, televízióban is átütő sikerekkel szerepelt minden alkalommal.
