"Harmadik típusú” sakkjátszma
Józsi bácsi szokásos délutáni sakkpartiját játszotta legjobb barátjával. Jól ment neki ezen a napon a sakkozás. 3:1-re győzött, ami nem minden nap történik meg vele. Délután öt előtt tíz perccel barátja sietősen elment, mivel ötkor kedves felesége várta a szokásos ötórai teára.
Ő még egy kicsit élvezte a madarak csicsergését és lassan kezdte összepakolni a sakkfigurákat, amikor szokatlan zajra lett figyelmes az egyik szemközti bokor irányából. Pillanatok alatt furcsa emberkék vették körül, akik köszöntötték őt a maguk módján és megkérték, hogy magyarázza el ennek a furcsa játéknak a szabályait, mivel nekik nagyon tetszik.
Józsi bácsi egy kicsit "berezelt", mivel ilyen zöld emberkéket még sohasem látott életében, pedig sok minden megtörtént már vele az elmúlt 70 esztendőben. De barátságosnak tűntek, meg hát ilyen kérésnek nehezen tudott ellenállni, így hát elmagyarázta nekik nagyvonalakban a sakk alapszabályait. Bölcsen bólogattak a zöld emberkék és elismerték, hogy egész délután őt és kedves barátját figyelték, és csak egy-két dolog nem volt világos számukra ebben az érdekes, új játékban. Mivel most már mindent tudnak, nagyon szeretnének játszani is egy játszmát, és ha Józsi bácsi hajlandó volna velük játszani, akkor nagyon hálásak lennének. Mit volt mit tenni felrakták a bábokat a sakktáblára és megkezdődött a „harmadik típusú„ sakkjátszma.
Alig negyed óra elteltével, a következő állás alakult ki :
Józsi bácsi elégedett volt teljesítményével és meglépte a 1. Kc2 lépést. Úgy gondolta a következő lépésben mattot ad és hazaballag, mivel esteledett is már, még mielőtt bármi baj adódna a furcsa idegenekkel.
Ezután következett: 2...., Kb8 3. h7, Ka8 4. Vh8 sakk és matt mind a három sötét királynak.